Tegnap dÃĐlutÃĄn vÃĐgre kipattant a fejembÅl egy kreatÃv szikra. AztÃĄn ahogyan lenni szokott: kÃķvette a lavina. Ãppen borcÃmkÃĐt terveztem, amikor ÃķsszeÃĄllt a monitoron egy kÃĐp, aminek ugyan semmi kÃķze nem volt a borhoz, viszont az eddig csak elmÃĐletben lÃĐtezÅ autÃģversenyes jÃĄtÃĐk kÃĐpi vilÃĄgÃĄt egy pillanat alatt sÃnre tette. AmiÃģta meg volt a jÃĄtÃĐk alapÃķtlete, az itthon lÃĐtezÅ Ãķsszes autÃģs kÃķnyvet ÃĐs mÅąvÃĐszeti albumot vÃĐgig nÃĐztem a tÃĐmakÃķrben, de az inspirÃĄciÃģ vÃĄratott magÃĄra. Csak annyi tÃķrtÃĐnt, hogy az ihlet hajkurÃĄszÃĄsa kÃķzben perfekt lettem a korabeli autÃģk technikai rÃĐszleteit illetÅen. A tetÅ ÃĐs a szÃĐlvÃĐdÅ tÃķkÃĐletes hiÃĄnyÃĄt is elegÃĄnsnak talÃĄltam, de a Lalique kristÃĄly szitakÃķtÅ a hÅątÅrÃĄcson Þlve teljesen elkÃĄprÃĄztatott! ÃlÃĐnken el tudtam kÃĐpzelni, hogy azt bÃĄmulom az iskola felÃĐ araszolva a hajnali dugÃģban. (az ÃĐn esetemben nyilvÃĄn naponta cserÃĐlni kÃĐne) Az ilyen ÃĐs hasonlÃģ ÃĐrdekessÃĐgekbÅl bÃķlcsen arra a kÃķvetkeztettem, hogy abban a kalandos idÅs...