Ugrás a tartalomhoz

Mark Donohue

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mark Donohue
Életrajzi adatai
Született1937. március 18.
Summit
Elhunyt1975. augusztus 19. (38 évesen)[1][2]
Graz
NemzetiségeUSA amerikai
Pályafutása
KategóriaFormula–1-es világbajnokság
Aktív évei1971, 1974, 1975
CsapataPenske
Nagydíjak száma16 (14 rajt)
Világbajnoki címek0
Győzelmek0
Dobogós helyezések1
Első rajtkockák0
Leggyorsabb körök0
Első nagydíjCAN 1971-es kanadai nagydíj
Legutolsó nagydíjAUT 1975-ös osztrák nagydíj
A Wikimédia Commons tartalmaz Mark Donohue témájú médiaállományokat.

Mark Neary Donohue Jr. (Haddon Township, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok, 1937. március 18. – Graz, Ausztria, 1975. augusztus 19.) korábbi amerikai autóversenyző.[3]

Pályafutása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amerikában

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1957-ben kezdett versenyezni egy Corvette-el.[4] Első győzelmét a Belknap County-i hegyi felfutáson szerezte meg. Közben folytatta tanulmányait, és 1959-ben mechanikai mérnökként végzett.[4] 1961-ben megnyerte az SSCA nemzeti bajnokságot. A következő szezonokban is az SSCA bajnokságában versenyzett. 1964-ben a Bridgehampton 500 mérföldes versenyt megnyerte. A következő évben Walt Hangsen csapattársaként indult egy Ferrari 275-ös géppel a Sebringi 12 órás versenyen, de itt csak a 11. helyig jutottak.[4] Ebben az évben Donohue még nyert két divíziós bajnoki címet, SSCA B osztályost egy Ferrari GT350-nel és az SSCA Formula C kategóriát egy Lotus 20B autóval.[5] Walt Hangsen-el együtt szereztek egy 3. helyet a Daytona-i 24 órás versenyen, majd pedig a Sebring-i 12 órás versenyen is egy 3. helyet hoztak össze.[4]

1966-ban egy Ford GT-40-nel indult a Le Mans-i 24 órás versenyen.[6] Nem volt szép emlék számára, hiszen barátja Walt Hangsen ezen autó tesztelése közben vesztette életét.[7] 1967-ben visszatért Le Mans-ba a Shelby American Racing-el és Bruce McLaren csapattársaként. A verseny végén a 4. helyen intették le a csapatot az Endurance Classic osztályban.[8] Ebben az évben a United States Road Racing bajnokságban szerepel Roger Penske Lola T70-es autójával. Hat győzelmet szerezve lesz bajnok.

1968-ban megismétli sikerét ebben a szériában, Roger Penske autójával. Ebben a szezonban kap lehetőséget először az USAC bajnokságban a Penske csapatnál. Két Mosport-i és a Riverside versenyeken. Mosport-ban szerez egy 6. és egy 4. helyet. A Riverside-i versenyen felfüggesztés törést szenved az autója és kiesik a versenyből.[9] 1969-ben ismét kap lehetőséget hat verseny erejéig, legjobb eredménye a Brainerd-i 2. versenyen elért 4. hely volt. Első Indy500-as versenyén a 7 helyen intették le.[10] 1970-ben Indianapolis-ban a 2 helyen ért célba. Megszerezte első pole-ját a Sears Point-i verseny kvalifikációján. Mindeközben a Trans-Am versenyeken növeli hírnevét. Parnelli Jones-al vív nagy csatákat AMC Javelin autójával. Három versenyt nyert, Bridgehamptom, Mont-Tramblant és Road America.

1971-ben a Pocono-i 500-on.

1971-ben már a szezon nagy részén rajthoz áll, megszerzi első győzelmét a Pocono-i oválon, pole-ból indulva, a következő Michigan-i versenyt is megnyerte. Még Ontario-ban szerez egy pole-t. Ebben az évben mutatkozik be a Formula–1-ben is. Mindeközben a Trans-Am sorozatban hihetetlen szezont fut, 12 versenyből hetet nyer. Indul a Can-Am sorozatban a Penske csapat Porsche 917-es autójával és megnyeri az Edmonton-i versenyt. 1972-ben megszerzi az Indianapolis 500-as verseny trófeáját.[11] A Can-Am sorozatban bajnok lett nyolc versenyből hatot megnyert. 1968-tól nem rendszeresen részt vett NASCAR sorozat több kategóriájában. 1973-ban megnyeri a szezonnyitó Riverside-i NASCAR Winston Cup versenyt.[12] Az USAC-ban csak három verseny erejéig ugrik be, de kevés sikert ér el. A CAn-Am bajnokságot megnyeri Roger Penske, Porsche 917/30-as autójával. Kipróbálta magát az IROC versenyein, ahol 1974-ben egy Porsche RSR autóval, és rögtön meg is nyeri a bajnokságot.

A Formula–1-ben

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Penske PC1 a Nürburgring Motorsport Múzeumban.

1971-ben debütált a Formula–1-ben, miután a Penske csapat szponzorált egy második McLaren autót, amelyet Donohue vezetett az amerikai, és kanadai nagydíjon. Kanadában a McLarennél Jack Oliver helyét vette át. A rajtnál Stewart állt az élre Peterson, Beltoise és Donohue előtt. A heves eső miatt a versenyt a tervezettnél előbb, a 64. körben leintették. Stewart közel 40 másodperccel győzött Peterson és Donohue előtt.

1974-ben visszatért a Penske csapattal és a szezon két utolsó versenyén elindultak saját Penske PC1-es autójukkal. Kanadában kát kör hátrányban értek célba a 12. helyen. Az Amerikai Nagydíjon a 27. körben a felfüggesztés hibája miatt volt kénytelen feladni a futamot. 1975-ben már a teljes idényben indulni szándékozott a csapat. Kezdetben az előző szezonban használt konstrukciójukkal, ám az egyetlen pontszerzés a Svéd Nagydíjon elért ötödik helyezés volt, így áttértek a March 751-es típus használatára. A balesetekkel tarkított Brit Nagydíjon egy újabb ötödik hellyel indítottak, majd a Német Nagydíjon a kerékfelfüggesztés hibája miatt nem sikerült célba érni. A következő, Osztrák Nagydíjat megelőző edzésen egy gumidefektet követően baleset érte.[3]

Halála

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Osztrák Nagydíj edzésén szenvedett balesetet a Penske istálló March 751-esével.[13] Egy abroncs hibája okozta a bukást az Österreichring leggyorsabb kanyarjában, az autó egy oszlopnak csapódott, s egy sportbíró életét vesztette a szétrepülő törmelékek miatt.[14] Úgy tűnt, hogy Donohue kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, ám erős fejfájás gyötörte, így egy grazi kórházba került, ahol másnap kómába esett és elhunyt.[15]

Eredményei

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Indianapolis 500

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Év Karosszéria Motor Rajthely Eredmény Csapat
1969 Lola Offy 4. 7. Penske
1970 Lola Ford 5. 2. Penske
1971 McLaren Offy 2. 25. Penske
1972 McLaren Offy 3. 1. Penske
1973 Eagle Offy 3. 15. Penske

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 Helyezés Pont
1971 Penske-White Racing McLaren M19A Ford V8 RSA
 ESP
 MON
 NED
 FRA
 GBR
 GER
 AUT
 ITA
 CAN
3		 USA
DNS		 16. 4
1974 Penske Cars Penske PC1 Ford V8 ARG
 BRA
 RSA
 ESP
 BEL
 MON
 SWE
 NED
 FRA
 GBR
 GER
 AUT
 ITA
 CAN
12		 USA
ki		 NC 0
1975 Penske Cars Penske PC1 Ford V8 ARG
7		 BRA
ki		 RSA
8		 ESP
ki		 MON
ki		 BEL
11		 SWE
5		 NED
8		 FRA
ki		 15. 4
March 751 GBR
5		 GER
ki		 AUT
DNS		 ITA
 USA

Le Mans-i 24 órás autóverseny

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
ÉvOsztályAutóCsapatCsapattárs(ak)Oszt. hely.
1966 P +5.0 Ford GT40MK.II
Ford 7.0L V8		 USA Holman & Moody AUS Paul Hawkins Kiesett
1971 S 5.0 Ferrari 512M/P
Ferrari 5.0L V12		 USA Roger Penske / Kirk F. White UK David Hobbs Kiesett

Daytona 500

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Év Csapat Gyártó Rajt Helyezés
1972 Penske Racing AMC Matador 10 35

Sebringi 12 órás autóverseny

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
ÉvCsapatAutóCsapattársHelyezés
1962 UK TVR Cars TVR Grantura USA Jay Signore 25.
1963 USA RM Imports TVR Grantura USA Jerry Segerman Kiesett
1965 USA Mecom Racing Team Ferrari 250LM USA Walt Hansgen 11.
1966 USA Holman & Moody Ford GT40MK.II USA Walt Hansgen 2.
1968 USA Roger Penske Racing Chevrolet Camaro CAN Craig Fisher 3.
1969 USA Roger Penske Racing Enterprises Lola T70 Mk.IIIB GT USA Ronnie Bucknum Kiesett
1971 USA Penske White Racing Ferrari 512M UK David Hobbs 6.

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  2. ↑ "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  3. 1 2 "Donohue dies of injuries". Milwaukee Sentinel. Associated Press. 1975. augusztus 20. 1, part 2. o. 2019. szeptember 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 8.
  4. 1 2 3 4 Posey, Sam (1992. június). Bryant, Thos L. (ed.). "Magnificent Obsession". Road & Track. 43 (10). Newport Beach, CA USA: Hachette Magazines: 146–157. ISSN 0035-7189. But despite the success, people close to him ceased calling him 'Captain Nice' and referred to him instead as 'Dark Monohue'.
  5. ↑ Galanos, Louis. "1965 Sebring 12-Hour Grand Prix of Endurance – Race Profile". SportsCarDigest.com. Off Camber Group, Inc. Hozzáférés: 2014. december 25.
  6. ↑ "Mark Donohue". 2017. február 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 8. {{cite web}}: Unknown parameter |accesdate= ignored (|access-date= suggested) (súgó)
  7. ↑ Mooney, Mike (2003). The Griffith Years. ISBN 0974130702.
  8. ↑ "1967 24 Hours of Le Mans Results and Competitors". Experience Le Mans. Hozzáférés: 2016. január 30.
  9. ↑ "Mark Donohue". 2015. március 18. Hozzáférés: 2017. február 8. {{cite web}}: Unknown parameter |accesdate= ignored (|access-date= suggested) (súgó); Unknown parameter |archívdátum= ignored (súgó); Unknown parameter |archívurl= ignored (súgó)
  10. ↑ Prewitt, Mark (1969. május 27.). "Mark Donohue tops Indy's rookie field". Free Lance-Star. (Fredericksburg, Virginia). Associated Press. 8. o.
  11. ↑ "Mark Donohue set Indy speed record in 1972". Sarasota Herald-Tribune. (Florida). Associated Press. 1978. május 28. 11-D. o.
  12. ↑ "1973 Winston Western 500: Donohue Dominates". MRN.com. MRN. 2014. december 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2014. december 25.
  13. ↑ "Öt verseny, hét halott, női pontszerző a „feles" futamok mérlege". 2009. április 7. {{cite web}}: Unknown parameter |accesdate= ignored (|access-date= suggested) (súgó)
  14. ↑ "Az F1 huszonhat hősi halottja". 2015. július 18. {{cite web}}: Unknown parameter |accesdate= ignored (|access-date= suggested) (súgó)
  15. ↑ "Mark Donohue". Find a Grave. Hozzáférés: 2016. augusztus 6.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Mark_Donohue&oldid=28727917”